Mivel utoljára tavaly írtam, már épp elkélt egy bejegyzés.
Egy hét és véget is ér az utolsó évem első fele az Ált. Isiben, valamint két hét és megírom a felvételit. Nagyon remélem, hogy jól fog sikerülni. (drukkoló kéz jel)
Na de most tereljük más irányba a szót. Ami azt illet újra kedvem támadt a sorozatkészítéshez. Átgondoltam az életem és végül mégis folytatom. :D De még nem most lesz az első rész. Először szeretnék túl lenni ezeken a tanulmányi sz*rságokon, és majd utána jobban belevágni. Konkrét dátum nincs, mivel szeretnék egy-két képet még átrajzolgatni, és még egy-két plusz jelenetet beletenni. Szóval a lényeg az, hogy lesz, igen lesz.
Nem részbeli kép, nyugi :P |
Egy osztálytársammal elhatároztuk, hogy elmegyünk Magyarország ""szívébe"".
Reggelre ébresztőt állítottam, mert, ahogy ismerem magamat, nem kelnék fel időben. Pedig DE! 8:15 helyett 7:56-kor keltem (xD). Nah, igen. Nem első eset.^^" Háromnegyed 9-kor végül elindultunk az állomásra. A vonat indulása előtt 8 perccel értünk oda. Plusz még öt perc mert késett a vonat. Mindegy, megvettük a jegyet és pár perc múlva már el is indultunk Budapest felé. Röpke negyven perc alatt oda is értünk a Nyugati pu-ba.
Onnan az első megállóhely a WestEnd, azon belül a Mozi volt. :Đ Gondoltuk megnézzük a Jack és Jill c. filmet, de persze, hogy utastársam otthonhagyta a diák igazolványát. xD Így neki rendes jegyárat kellet fizetni, nekem pedig nem. :P Vettünk Nachost, Kólát, szóval ilyen Mozi-nassokat.
Másfél óra múlva véget ért a film, és villamossal elindultunk a Dungeonbe, ahol mint kiderült Szombaton nincs nyitvatartás.xD De szerencsénk volt, mivel pont verseny volt ezért vásárolni még tudtunk. :D
Ezután a Corvinra mentünk, azzal a céllal, hogy láthassunk néhány hírességet, mivel állítólag ott szoktak lézengeni. Lóf*szt. xD Az egyetlen híresség, akit ott láttunk az a Rocktenors egyik tagja volt, akihez oda se mentünk, me' minek!?
Következő megálló a Petőfi Híd volt, ahol egy közeli parkban megnéztük frissen vásárolt HKK lapjainkat, majd le is nyomtunk egy meccset, amit én nyertem. :P A fenekünk szétfagyott, és éhesek is voltunk szóval betoltunk két szendót.
Ezután elmentünk a Marcsiszigetre, ahol váratlan fordulatot vett a mi kis "kalandunk". Ahelyett, hogy közelebbről megnéztük volna folyót, visszafordultunk, egy rémhír hatására. Ez a rémhír az volt, hogy egy véres kezű fickó pénzt kért tőlünk, hogy felhívhassa az édesanyját mivel állítólag őt megkéselték és kirabolták. Megijedtünk és oda is adtuk mind a megmaradt 50Ft-unkat ami volt. Nah igen. Ez 'Pest. Jah, de kárpótlásképpen még elment mellettünk az Üvegtigris trilógia Cingárja, Szarvas József!
Mivel már kezdett esteledni ezért fogtuk magunkat, vissza a Nyugatiba, majd a vonattal haza.
Remek kis kirándulás volt, és remélem meg fogjuk még ismételni. :D
Nah ennyi volt a móka mára, zárul Márk mókatára, Csá! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése